Nógrádgárdonyi napló

"A könyv a kiégés után kezdődik: főszereplője G, nógrádgárdonyi ragadványnevén Pesti, reklámszakemberként, kreatívként éli cseppet sem kreatív, ám annál zsúfoltabb és zavarosabb életét, amelynek minden területét fölöslegesnek érzi, teljes magányra és nyugalomra vágyik. Könnyebb lenne megismerkedni egy idegennel, mint találni egy barátot.- mondja. A vágyaktól mentes nyugalmat egy kis faluban, Nógrádgárdonyban találja meg, ahol hamar kiderül, hogy a falusiak élete is tele van fordulatokkal, sőt, a kis falu búra alatt elzárt világa egy másik világ kapuja lehet, melynek hírnöke az Öreg, a legendás szarvasbika. Azt hiszem, a zárak sokkal inkább a beengedés lehetőségét hordozzák, a nyitásról szólnak, nem a zárkózásról - írja a szerző a Rózsalugas című elbeszélésben. És valóban, az izgalmasan szőtt történettel másik világok kapuit nyitja meg az olvasó előtt.

Ebben a novellafüzérben egy férfi útja kanyarog, aki mindvégig a megváltást keresi, miközben nem veszi észre, hogy az a saját kezében van. Mindannyian keresünk, vagy ha nem, akkor minket keresnek. A főszereplő szavaival élve: Én még sohasem kerestem Istent, de néha úgy érzem, ő már felfigyelt rám."

Részletek

Nógrádgyárdonyi napló (A Pesti) 13/3. bekezdés

 Felkavarodott az élet vize, és sosem fog leülepedni. Mint egy örvény forgatja, keveri, süllyeszti, vagy löki magasba az eseményeket a sors centrifugája; ettől válik átláthatatlanná, egyszer silánnyá, máskor hősiessé, hol magasztossá, hol szégyellnivalóvá az egész. Az első káromkodás az iskolában: nem is értettük a szót, csak olyan jó volt kimondani. A lány melle, amihez először hozzáértem, az izgalom, és a bódultság utána. Az első nap távol a szülőktől. A félelem megismerése, ami elkísér. A döbbenet, hogy itt van valaki, egy idegen, de mostantól együtt vagytok. És jönnek további idegenek, akiket együtt hoztok a világra, és ez lesz a család. A szédület, hogy sikeres, amit csináltál. A zuhanás, hogy már nem kell senkinek. Egy jó ebéd öröme. A bizonytalanság a jövőben. A boldogság ritka pillanata, amikor érzed, minden a helyén van a világban. És a kívülkerülés keserve. A fölösleges erőfeszítések utáni üresség. Bizalom nélküli egyedüllét. Pörgés, rohanás, időhiány. Mostani énem, aki nem csinál semmit, nem akar semmit, nem függ senkitől és nem kapcsolódik senkihez. Csak nyugodt, talán először gyermekkora óta. Már nem keres.

Nógrádgyárdonyi napló (A Pesti) 4/5-6 bekezdés

 És Béla mesélt. Grófokról, grófkisasszonyokról, intézőről, aztán orosz katonákról, partizánokról, majd kulákokról, téeszről, szanatóriumról, nővérkékről, emberekről, akik már nem élnek, de fontosak voltak, és olyanokról, akik még élnek, de már nem fontosak, kastélyról, privatizációról. Egy gyilkosság sötét, megoldatlan történetéről. Mesélt hagyományokról, legendákról, egy száz évnél öregebb csodaszarvasról, fekete galambról, varázstükörről. Az életről. Mennyivel valóságosabb itt minden, mint amiben eddig léteztem! Mesélt egy éjszakán át, és még reggel is egy kicsit, elszívott egy doboz cigit, megittunk több főzet kávét, és a végén úgy éreztem, betagozódtam.

Különös volt hallgatni, hogy régen Nógrádgárdony szerves része volt a világnak, itt is történt a történelem, hittek az emberek mindenfélében, most meg amolyan burában van, mint amit esténként a meztelen villanykörtém idéz a sötétbe. Irracionális hely a múltjával, ahogy a jövőbe tart, de a jelenből kiszakadt, megállt, megmerevedett, mozdulatlan.