Áramlás

 Az Áramlás egy utazás története, tizenhatezer kilométeren, kontinenseken, történelmi korokon és családokon át; egy fiatalember útja Közép-Amerikából Erdélybe, nagynénje temetésére, miközben felismeri, hogy nem szakadhat ki az áramlásból, nem tagadhatja meg sorsát. Az Áramlás egy nehezen kibogozható családtörténet, melyet országhatárok változása, politikai, üzleti játszmák és művészi állásfoglalások, egyéni törekvések és becsvágy kuszálnak össze, ahol a szülők titkai miatt testvérek sorsát gubancolja össze a folytonos áramlás. Az Áramlás egy szerelem története. A főhős egy erdélyi túrán ismerkedik meg vele, és rájön, hogy amit addig annak gondolt, az igazi szerelemnek közelébe sem érhet. De a történelem, a határok és a család kijózanítja, a szerelem illúzióvá válik, megoldásnak pedig a menekülés látszik, hiszen apja nyomdokain jár. Az Áramlás egy dráma, az apa legnagyobb írói sikere, melyet sosem tud megismételni. A kézirat az egyetlen, amit Brassóból magával visz emigrációjába. Az Áramlás egy erdélyi történet egy budapesti fiú szemszögéből, aki nehezen érti meg, hogy két országban kellene otthon lennie, hogy egyként láthassa a családját; ennek felismeréséhez évtizedekre van szüksége, mígnem az áramlás partra veti egy sír mellett. Az Áramlás egy kisregény, mely lendületével, tempójával magával ragadja az olvasót, jól ismert és ismeretlen tájakra sodorja, a hullámain felvetülő kérdésekre pedig a kavargó örvények mélye ad választ.

Részlet

Halk hegedűszó hallatszott. A nyitott ablaknál állva megpróbáltam kitalálni, honnan jöhet. Talán Bartók. Az úton egy kóbor kutya szaladt keresztül, meg-megszimatolva járdaszegélyt, kerítést. Jöttére varjúcsapat röppent fel a járdáról, szárnyuk baljós suhogása tovább mélyítette a várakozás elkeseredettségét. Lassú mozdulatokkal bezártam az ablakot, behúztam a függönyt, hátrafordultam. A félhomályban állt az ágy előtt, hátul mélyen kivágott, oldalt felsliccelt hosszú ruhában. Estélyről jött, bár most késő délután volt. A függöny hangjára megfordult, kezét felém nyújtotta: segíts! A komódhoz léptem, italt töltöttem, a kezébe nyomtam: ez most jót fog tenni. Megrázkódott a pálinkától, köhentett, megtörölte a száját. Menj, hozd rendbe magad, most már bármikor itt lehet, mondtam, fejemmel a fürdőszoba irányába biccentve. Lassan becsukta maga mögött az ajtót. Az ágyhoz léptem, lenéztem a halottra. Fogtam a takarót, betakartam, hogy csak az arca látszott ki. Határozott arcél, férfias vonások. Jóképű ember volt. A szemét már régebben lefogtuk, de így sem volt békés. Mindig is rossz volt a szíve, mostanáig nem lehetett tudni, kitől örökölte. Az orvos azt mondta, nem szenvedett, az infarktus gyors volt és erős, időt sem hagyott a fájdalomnak. Arról persze fogalma sem lehetett, milyen szenvedés az, ha valaki egy pillanat alatt elveszti a szerelmét, a családját, a szeretteit, mindezt egy számára idegen országban, ami a hazája lehetett volna, távol az otthonától, ami talán soha nem is volt az.

Eszter visszajött, és szorosan átölelt. Sokáig így maradtunk, egymás karjában.